A nőellenes világösszeesküvés

Kedves olvasó! Ha a konteónak keresnénk mértékegységet, szerinted mi lenne a legmegfelelőbb? Hányan haltak meg az események során? Mekkora kárt okoztak? Földrajzilag mekkora területet érint? Hányan vettek/vesznek részt benne? Mióta tart?

Nos, ha ez utóbbi három bármelyike mellett voksolnátok, a mai (nőnapi) összeesküvéselméletünk bízvást pályázhat a Legnagyobb Konteó Ever címre, hiszen – az ezt hangoztatók szerint legalábbis – több ezer (talán tízezer) éves múltra tekint vissza, földrészeket érint, ráadásul az emberiség egyik fele esküdött össze a másik fele ellen.

Lássuk, hogyan is vették el (állítólag) a férfiak a nők történelmi vezető szerepét és hogyan kényszerítették az emberi társadalom egykori irányítóira, motorjára és vezetőire a másodosztályú ember szerepét.

Címkék: vallás nők természettudomány

A Réztekercs-konspiráció

A konteósok (a Voynich-kézirattal foglalkozó poszt kommentjeinek tanúsága szerint) igencsak kedvelik a régi kéziratok megfejtésével összefüggő feladatokat. Mai kínálatunk egy hasonlót mutat be, noha ebben az esetben nem is az írás tartalma a kérdés (ezt már nagyjából lefordították és a java hozzáférhető a neten), hanem az alkotók szándéka.

Találgassunk tehát együtt a mai, kicsit rendhagyó poszt kommentjei között: miért is készülhetett a híres Kumráni Réztekercs és kik voltak a szerzői? 

Címkék: vallás arab zsidó titok titkosszolgálat természettudomány

Jim Morrison halála

Ha jól számolom, kereken három hónapja (a King tiszteletesről szóló poszt óta) nem foglalkoztunk tisztázatlan hátterű halállal, márpedig az ilyen esetek a valódi konteósok számára olyanok, mint csipetnyi, házilag őrölt fűszerpaprika a lilahagymás, kacsazsíros házikenyérre.

Mai posztunk egy (vagy két?) generáció bálványáról, egészen pontosan a haláláról és az ehhez kapcsolódó elméletekről szól. Tegyetek fel egy The Doors lemezt, dőljetek hátra, gyújtsatok rá egy, izé, egy nikotinmentes gyógycigire, és élvezzétek a kilátást.

Címkék: francia usa zenész halál

A nagy német adókonteó

A konteóblog (hasonlóan a magára valamit is adó versenytársaihoz) az ismeretterjesztés és az egészséges paranoia kialakításának nemes célkitűzésein túl a közfeladatok ellátásának nehéz terheit is részben magára vállalja.

Mai (kicsit rendhagyó, rövid és soron kívüli) posztunk reakció egy aktuális külgazdasági (külpolitikai?) hírre, amivel az elmúlt két hétben a hírportálok oldalain többször is találkozhattunk. A témával összefüggő reflexióitokra – mint mindig – most is kíváncsiak vagyunk.

Címkék: politika magyar bűnözés nácik titkosszolgálat

A nácik aranya

Állítólag egy yorki hittudós, bizonyos Ealhwine mondta először, valamikor a setét nyolcadik században, hogy vox populi: vox Dei (a nép szava Isten szava), noha már ő sem értett vele egyet, de ez gonoszkodó mellékszál.

Csak azért kezdtem ezzel a klasszikus (amúgy szerintem mélységesen áldemokratikus) mondással, mert a mai témát (a korábbi Bermudás és a Hasfelmetszős poszthoz hasonlóan) ti, az olvasók (pontosabban a KBK-tagok) szavaztátok meg, és ki vagyok én, hogy vitatni, megkérdőjelezni merészeljem döntéseteket?

Lássuk tehát legújabb konteónkat, amely két olyan topikot is magába foglal, amely szinte mindenkit érdekel: a nácikat és az aranyat.

Címkék: anglia francia usa orosz keresztény nácik katona

Az Antarktisz-összeesküvés

A konteótudomány (művészet?) külön fejezetét képezik azok a rejtélyes földrajzi helyek, ahol a gonosz összeesküvők meghúzzák magukat, s fondorlataikat ezeken az eldugott, általában néptelen vidékeken szövögetik, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére rémületére.

Mai posztunk azzal a geográfiai területtel foglalkozik, amellyel a konteósok (többféle megközelítésben, de változatlan vehemenciával) talán a legtöbbet foglalkoztak az elmúlt évtizedekben, tárgyi és spirituális bizonyítékok garmadáját felkutatva az elméletek igazolására.

Készítsetek hát magatok elé valami meleg italt, mert elég hideg lesz, kérjetek még egy gyapjútakarót, a kinti farkasordító hidegből engedjétek be a macskát és dőljetek hátra: az Antarktisz következik!

Címkék: ufo usa titok nácik természettudomány titokzatos hely

A Bermuda-háromszög

Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul ezek kiterjedése és egyéb, sajnálatos módon számszerűsíthető (és bemagolandó) paramétere is csupa-csupa olyan adat, amit az átlagos ember (pláne tizenéves) nem szívesen sajátít el.

Van azonban egy olyan konteóföldrajzi fogalom, amelyről mindannyian hallottunk, függetlenül geográfiai előképzettségünkről: ma – közkívánatra – a Bermuda-háromszögről beszélgetünk egy kicsit.

Címkék: ufo halál hajó természettudomány repülőgép sugárzás titokzatos hely

A Hasfelmetsző Jack - dosszié

Az emberi történelem során a véres sztorik mindig fokozott közérdeklődésre tarthattak számot. Akár bevalljuk, akár nem, mi emberek híresek vagyunk arról, hogy embertársaink erőszakos halála felkelti figyelmünket, s borzongva bár, de részletek után vágyunk. Hatványozottan igaz ez az olyan esetekre, amikor az elkövető valódi személyazonossága az összeesküvéselméletek fátylába burkolózva 122 év elteltével is homályban marad. Mai posztunk a kriminalisztikatörténet egyik legismertebb, ugyanakkor legtitokzatosabb gyilkosával, s a köréje font konteókkal foglalkozik. Hölgyeim és uraim: következzék Hasfelmetsző Jack!

Címkék: anglia politika halál titok

Szabadkőművesek 2.0

A múlt heti első részben röviden felvázoltuk a szabadkőművesek vélt (vagy valós?) genézisének több forgatókönyvét és megismerkedhettük a két nagy áramlattal (az angolszász és a kontinentális, vagyis a reguláris és az irreguláris közötti különbségekkel).

Nézzük meg akkor a hozzájuk kapcsolódó, kicsit konkrétabb dolgokat.


Címkék: nemzetközi szervezet szabadkőművesek

Szabadkőművesek 1.0


Igen, jól látjátok: bárhogyan is próbáltam, akármennyire is igyekeztem, ezt sem tudtam elkerülni. Úgy jártam, mint a JFK-gyilkossággal: a téma szerepeltetése nélkül folyamatos hiányérzetünk lenne, hiszen konteóblog szabadkőművesek nélkül olyan, mint disznóvágás pálinka, swingerklub dugás, vagy politikai elit korrupció nélkül: nem az igazi.

Lássuk akkor, miről is beszélünk.

Címkék: anglia magyar francia nemzetközi szervezet szabadkőművesek

A Voynich-kézirat

A Connecticut államban található New Havenben, az USA egyik leghíresebb egyeteme, a Yale University Ritka Könyvek és Kéziratok Könyvtárában (Rare Book and Manuscript Library) számos érdekesség áll a megfelelő engedéllyel rendelkező kutatók rendelkezésére. A rengeteg, nagy becsben tartott kézirat, ősnyomtatvány és könyv közül is kiemelkedik az, amit a nagyközönség (a rejtélykedvelők közösségével együtt) egyszerűen csak úgy nevez: a Voynich-kézirat. Vegyük szemügyre, miért is érdekes ez nekünk, konteóhívőknek.


Címkék: ufo vallás titok természettudomány

A Martin Luther King - gyilkosság


A hatvanas évek Amerikájának légköre, a híres embereket (főleg csúcspolitikusokat) sújtó, akkoriban bekövetkezett erőszakos halálsorozat a legigényesebb ízlésű konteóhívők elvárásait is maradéktalanul kielégíti. Az összeesküvéselméletek kialakulásához és burjánzásához nehezen lehet kedvezőbb terepet találni az említett területnél és időszaknál.

A fenti állítás egyik bizonyítéka (a JFK-t és az RFK-t érintő, általunk is megtárgyalt események mellett) egy fekete bőrű, 39 éves alabamai baptista lelkész (a mai napig nem kellőképpen tisztázott körülmények közepette történt) meggyilkolása 1968 tavaszán.

Címkék: politika usa orosz halál zsidó titkosszolgálat

Nikola Tesla 2.0


Nikola Tesla
földi pályafutásának első 25 évéről szóló múlt heti posztunk örvendetes olvasottságától fellelkesülve (24 óra alatt 11 ezer egyéni látogató 23 ezer oldalletöltést produkált, amivel a blog eddigi históriájában a második helyre kapaszkodott) nekilátunk tehát továbbgörgetni a tudománytörténet egyik legrejtélyesebb alakjának élettörténetét. Igyekszünk majd nagyvonalúan átlépni az általános természettudományos tájékozottságot meghaladó részleteken, de ennek ellenére felhívjuk a figyelmet, hogy az általános iskolai fizikaismeretek bizonyos részek értelmezésénél elengedhetetlenek. Bocs.


Címkék: usa tesla életrajz sugárzás

Nikola Tesla 1.0

Kevés név bukkan fel gyakrabban a Földet keresztül-kasul behálózó konteókban, mint mai hősünké. Aki olvasta blogunk eddig megjelent posztjait, emlékezhet arra, hogy Tesla neve felmerült a port chicagói események kapcsán, a Philadelphia-kísérletben, a HAARP-os írásunkban, de még a Tunguzka-meteorral foglalkozó találgatások között is. Számos olvasó kérte, hogy mutassuk be a Mestert, s jómagam is régóta készülök erre a mutatványra. Posztunk két részből fog állni, elvégre ha Diana hercegnő halála megért két folytatást, nehogy már a huszadik század egyik legnagyobb koponyájának élettörténetét belesűrítsük egybe…

Lássuk tehát, ki is volt ő, akiről a The New York Times 1943-as nekrológjában a következőt írta: egyetlen feltaláló sem hasonlított jobban a Verne-féle romantikus hősökre, mint Nikola Tesla.

 

Címkék: magyar szerb horvát tesla életrajz természettudomány

A Tunguzka-rejtély

Százegy évvel ezelőtt, Szibéria kellős közepén egy olyan természeti (?) jelenségre került sor, amelyet bízvást benevezhetünk a „huszadik század legrejtélyesebb eseménye” versenyre, és nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy komoly esélyekkel indulhatna valamelyik pontszerző helyért.

Az eddigiektől kicsit eltérő módon mai konteónk joggal viselheti a „biogazdaságból származó termék” címkét, hiszen a magyarázatok többségének megértése feltételez egy minimális természettudományos tájékozottságot. A keményvonalas fanoknak üzenem: nyugi, azért ufók is lesznek!

Címkék: orosz világűr természettudomány

John Lennon halála



Amikor 1980. december nyolcadikán, hétfő este tizenegy óra körül a New York City-béli Dakota-ház előtt egy Mark David Chapman nevű, 25 éves, zavart agyú fiatalember egymás után ötször meghúzza 38-as kaliberű revolvere elsütőbillentyűjét és ezzel kioltja a Beatles egyik alapítójának életét, senkiben nem merülnek fel kérdőjelek; mindenki elfogadja, hogy egy őrült, magányos rajongó lőtte agyon minden idők egyik legismertebb zenészét. Ha azonban egy kicsit alaposabban megvizsgáljuk az ügy hátterét, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk.


Címkék: politika brit usa zenész halál titkosszolgálat

A HAARP-összeesküvés

Alaszka délkeleti sarkában, az atabaszk indiánok athna nevű törzsének egykori halász- és vadászterületén található egy – körülbelül 300 állandó lakosú – kis település, Gakona. Határában sétálva az óvatlan látogató (aki talán csak a környék lazacállományát szeretné egy kicsit csökkenteni) könnyen járhat úgy, hogy zord tekintetű, egyenruhás, fegyveres férfiak állítják meg, és ahelyett, hogy udvariasan a fogás felől érdeklődnének, felszólítják, hogy takarodjon a francba, ha nem akar magának problémát.

Egy tudományos kutatóintézet közvetlen szomszédságában vagyunk. Lássuk, mi rejtőzik az erdőben, a szögesdrót mögött.

Címkék: usa pszichológia láthatatlan sugárzás energialobbi

A Council on Foreign Relations

Biztos vagyok abban, hogy, olvasóink közül azok, akiknek (szerencséjükre vagy pechjükre – hozzáállás kérdése) már volt alkalmuk találkozni a büntetőjoggal, felfedezték, hogy az összeesküvéselméletek elmélete bizonyos szempontból hasonlít a bétékához, legalábbis az alapokat tekintve. Van ugyanis egy általános része (amely a nagy összefüggéseket keresi és a bázis-fogalmakat tisztázza) továbbá egy különös rész, amely konkrétumokat elemez.

Ezen a blogon mindeddig főként a különös résszel foglalkoztunk: konkrét, megtörtént eseteken keresztül próbáltuk bemutatni a konspirációs teóriák működését. Eljött azonban az idő, hogy egy kicsit nagyobbat merítsünk a jóból, elszakadjunk a kézzelfogható gyilkosságok, repülőgépszerencsétlenségek és más egyéni (vagy kiscsoportos) nyomorúságok elemzésétől.

Hölgyeim és uraim: a most következő posztban (majd még egy pár továbbiban) általános konteóelmélet következik, vagyis lássuk, kik (avagy mik) állnak a legtöbb összeesküvés mögött. Kérlek titeket, ne ugorjátok át, mert igaz ugyan, hogy nem annyira cselekményes, mint mondjuk a litvinyenkós cikk, de mivel biztos lesz belőle kérdés a zárthelyin, én helyetekben nem kockáztatnék.

Címkék: usa nemzetközi szervezet

Robert F. Kennedy meggyilkolása

Ha kérdő hangsúllyal azt mondom: Kennedy-gyilkosság, mindenki elsősorban (és természetesen) az általunk is feldolgozott JFK-ügyre gondol. Tájékozottabb olvasóink azonban rutinosan visszakérdezhetnek: melyik?

Ez a szerencsétlen család ugyanis úgy vonzza  magához a több, mint gyanús haláleseteket, mint ipari mágnes a vasreszeléket. A virtuális (avagy valóságos) Kennedy-dossziét áttanulmányozva a legelszántabb konteó-ellenzők is kénytelenek visszavenni az arcukból, és halántékukat lassú, dörzsölő mozdulatokkal masszírozva próbálnak magyarázatot találni a történtekre.

Ma Robert Francis Fitzgerald Kennedy haláláról olvashattok minálunk.

Címkék: politika usa halál jfk

Kilenc/tizenegy

Noha sokáig húzódoztam a téma megérintésétől, számos olvasói komment és levél meggyőzött arról, hogy - az angol amerikai eredeti verzió után a nemzetközi közbeszédben is simán kilenc-tizenegy (Nine-Eleven) néven elhíresült, ma éppen a nyolcadik évfordulóját ülő - amerikai terrortámadás-sorozatot nem kerülhetjük meg. Olyan sorsfordító momentuma ez a kortárs világ történelmének, hogy egyes - formabontó - szakemberek egyenesen innen számítják a huszonegyedik századot.

Hölgyeim és uraim! Vegyünk mély lélegzetet és kezdjünk el közösen emlékezni arra a keddi napra, illetve valós (vagy annak vélt) hátterére, magyarázataira. Megint szólok előre, hogy hosszú-hosszú (több, mint 25 ezer karakteres!) poszt következik; készüljetek fel rá…

Címkék: politika usa halál vallás arab zsidó titkosszolgálat repülőgép

A cigánygyilkosságok

Bármennyire is szerettük volna azt hinni, hogy a konteóblog független a napi aktualitásoktól, az utcán járva, emberekkel beszélgetve rá kellett döbbennünk, hogy nem tudjuk kivonni magunkat a közvélemény nyomása alól.

Megszakítjuk tehát a konteóblog nyári pihenését, s mai friss posztunkban (haladó hagyományaink szellemében) megkíséreljük felvázolni az elmúlt egy év hazai cigánygyilkosságainak lehetséges hátterét, magyarázatát, indítékait. Előrebocsájtjuk, hogy sem a melegvizet, sem a kanálban a mélyedést nem fogjuk ismét feltalálni, mindössze rendszerezni szeretnénk az emberölés-sorozattal kapcsolatos elméleteket. Persze a Molotov-koktélos és más jellegű erőszakos, megfélemlítő esetek is ebbe a körbe tartoznak, még ha külön nem is emeljük ki ezeket.

Címkék: magyar halál bűnözés cigány szlovák titkosszolgálat

Ajánló - linkek

Kereken négy hónappal ezelőtt bátorkodtam olyan filmeket ajánlani a tisztelt olvasóknak, amelyek konteótartalma megközelíti az egészségügyi határértéket.

Mai posztunkban a kattintanivalók következnek, már csak azért is, mert számos kommentelő kifejezte neheztelését amiatt, hogy a különféle összeesküvéselméletek taglalása során rendszeresen elmulasztok hivatkozásokat elhelyezni a szövegben, márpedig – így a hozzászólók – a források feltüntetése a komoly elméleti munkásság (és a hitelesség) szükséges (de nem elégséges) összetevője.


Címkék: ajánló linkek

JFK - 2.0

Mielőtt a háttérinformációkat tartalmazó első részt követően belevágnék a JFK-sztori második, konteós részébe (amely blogunk történetében az eddigi leghosszabb lesz, előre szólok!), szeretném megköszönni olvasóinknak a példamutató visszafogottságot, amit azzal tanúsítottak, hogy megtartóztatták magukat a spoilerezéstől.

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez mekkora erőfeszítést okozott, úgyhogy ismét csak: köszi, riszpekt és – természetesen – szabadságot Svájcnak!


Címkék: politika usa halál jfk

JFK - 1.0

Egy politikus erőszakos halála minden esetben beindítja az összeesküvések feltételezésére hajlamos embertársaink fantáziáját. Ha ez a politikus ráadásul a világ vezető nagyhatalmának első embere, az iménti kijelentés axiómává nemesedik; John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnökének 46 évvel ezelőtti agyonlövését a huszadik század leghomályosabb hátterű politikai merényletének nevezni talán nem tűnik erőltetettnek, s mint ilyen, egy magára valamit is adó konteóblog megkerülhetetlen eleme.


Címkék: politika usa halál jfk

Kelly doktor halála

Azt, hogy az amerikai vagy az orosz titkosszolgálatok szemrebbenés nélkül képesek bárkit eltenni láb alól, aki terveik útjába áll – minden konteós tudja. Azt viszont, hogy a sokkal gentlemanebb reputációnak örvendő brit szervízesek sem hezitálnak, ha valaki Őfelsége aktuális kormánya elképzeléseinek útjába áll – a 007-es ügynök történetei ellenére – nehezen tudjuk feldolgozni, noha dr. David Kelly története meglehetősen egyértelmű érveket sorakoztat fel a borzongás mellett.

Egy biztos: úgy tűnik, tömegpusztító fegyverekkel foglalkozni nemcsak a biológiai vagy kémiai hatóanyag miatt lehet veszélyes. És az is tuti, hogy ezek a szemetek tényleg megölték Kennyt Kellyt!

Címkék: anglia politika usa halál arab zsidó titkosszolgálat

Konspirációs teóriák

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

Végleges logó 1.jpgGyere át a BlogRepublik Konteóblogjára, regisztrálj és mondd el a véleményed az eddigi témákról, vagy javasolj újakat! 

tiboru

Megjelent a Konteókönyv!

Apró_konteó_matrix_260.jpg

Konteó-archívum

Tiboru egyéb ajánlatai

Ezekre is vessetek egy pillantást!

Ennyien vagytok most itt:

Innen figyelnek bennünket...

süti beállítások módosítása