2013.10.23.

Megjelentek a Konteókönyvek!

konteo_1_2_poszter_1411390683.jpg_600x848

Megjelentek a Konteókönyvek! 30 + 30 válogatott összeesküvés-elmélet, a blogban olvasható verzióknál 15-50 százalékkal hosszabban! Információk a könyvek tartalmáról és arról, hogyan lehet hozzájuk jutni: Konteó1 (kék kötet), illetve Konteó2 (zöld kötet).

Címkék: ajánló
2011.02.01.

Függöny

Kedves olvasók, hozzászólók, mindenki!

Köszönöm nektek az eddigi itteni figyelmet. Az ismert előzmények után úgy döntöttem, hogy a Konteóblog (bő két év, közel száz poszt és  2.350.000 oldalletöltés után) elköltözik, egy házzal odébb. A blog.hu-nak köszönöm az eddigi lehetőséget, s azt is el kell mondanom, hogy a legnagyobb korrektséggel viszonyultak hozzám a cuccolással együttjáró macera során; például a rendelkezésemre bocsájtották az eddigi illusztrációkat, s arról is biztosítottak, hogy nem áll szándékukban törölni az itteni posztokat.

Az új helyet lassacskán belakom, de értelemszerűen nem megy egyik napról a másikra; zökkenők vannak és lesznek is még egy darabig. Számítok mindazokra, akik továbbra is kíváncsiak az írásaimra.

Kommentelni mostantól ezen a blogon nem lehet, s a régi posztok - teljes terjedelmükben - is csak az új helyen olvashatóak, ahol a hozzászólás regisztrációköteles ugyan, de szerintem megéri :-)


Ennyi. Csapó.

tiboru

Címkék: szolgálati közlemény

Szolgálati közlemény - Egy halk kérdés

Kedves barátaim! Mindannyian tudjuk, hogy egy konteós üldözési mániájánál már csak az egója fejlettebb, ezért nézzétek el nekem, hogy egy féligmeddig magánjellegű probléma taglalásával veszek el pár percet abból az értékes időtökből, amelyet ufókutatással, gyíkemberek megfigyelésével vagy Diana hercegnő gyilkosának hajkurászásával tölthetnétek.

Egy érdekes rejtvény megfejtéséhez kérem mindenki segítségét, s itt egyaránt számítok a mezei kommentelőkre, a mormonokra, valamennyi (hazai és külföldi) titkosszolgálatra, továbbá a tökéletes katonákra, a nácikra, zsidókra, bilderbergesekre, de tán még a blog.hu üzemeltetőire is.

Címkék: szolgálati közlemény

A templomosok

Ha kicsit gunyorosan akarunk fogalmazni (és nem tartunk attól, hogy ŐK az orrunkra koppintanak), bátran mondhatjuk, hogy többé-kevésbé titkos társaságokkal napjainkban tele van a padlás: szabadkőművesek, illuminátusok, bilderbergesek, céeferesek – hogy csak azokat említsem, akikről mi is megemlékeztünk.

Van (azaz hogy volt) azonban egy olyan csapat, amely (elméletileg legalábbis) már hétszáz éve megszűnt, de egykori szervezetük, céljaik és küldetésük a mai napig foglalkoztatja a konteósok fantáziáját. Nem véletlenül: a hajdani templomos lovagrend (amelyre a legfrissebb témaválasztási szavazásnál a legtöbben voksoltatok) annak ellenére tartogat még meglepetéseket, hogy történészek, teológusok és kincskutatók ezrei foglalkoztak már velük.

Címkék: vallás zsidó keresztény katona nemzetközi szervezet

A Seuso, a Habsburgok és egy lord - kiegészítő konteó

Ahogyan az - nem túl meglepő módon - bekövetkezett, a pénteki Seuso-konteók megmozgatták az olvasók fantáziáját, s nem kevesen voltak azok is, akik nem voltak restek és egy csöppet utánanéztek a történet szereplőinek, kiegészítendő a róluk tudható  közösségi információkat; rengeteg (érdekesebbnél érdekesebb) részletet vitattunk meg a félezer komment segítségével.

Hasonló (tényfeltáró) cipőben járt miamai kollegina is, aki - amint azt látni fogjátok - kedvét leli belekukkantani az európai arisztokrácia évszázados személyi összefonódásainak kevésbé nyilvános bugyraiba is.

Címkék: magyar nők osztrák seuso

A Seuso-ügy

Több, mint kétéves adósságot próbálok törleszteni az idei év első posztjával. Amikor 2008 decemberében megjelentek az első írások itt, a Konteóblogon, felhívott az egyik régi kollégám és azt javasolta, hogy a mindkettőnket sokáig élénken foglalkoztató Seuso-kincsről feltétlenül emlékezzem meg. Akkor megígértem neki (és önmagamnak), hogy hamarosan sort kerítek rá…

Azóta számos olvasó jelezte, hogy szeretne egy kicsit többet tudni az említett régészeti leletről, illetve a – vélelmezhetően – hozzá kapcsolható halálesetekről, s én mindenkinek azt válaszoltam, hogy: igen, a Seuso rajta van a listán.

Nos, itt az idő. Hölgyeim, uraim: itt alant a régóta várt Seuso-konteót olvashatjátok!

Címkék: magyar orosz halál zsidó titkosszolgálat szabadkőművesek seuso

Az UFO-konspiráció

Szűk két héttel ezelőtt újabb szavazást engedtem útjára a Konteóbarátok Körének tagsága körében. A témák közé nagy mellénnyel bevettem az azonosítatlan repülő tárgyakat (ufókat) is, és bevallom, nem okozott túl nagy meglepetést, hogy amikor összeszámoltam a voksokat, kiderült: ez a topik viszi a pálmát.

Amikor elkezdtem gyűjteni az anyagot, rá kellett jönnöm, hogy a téma elképesztően összetett, még akkor is, ha olvasóink (gyaníthatóan) sokkal jobban képben vannak az ufókkal kapcsolatos információkkal, mint például az ugyancsak érdekes Skull & Bones vagy a Mary Celeste-üggyel. Ettől függetlenül a feladat az feladat: összeállítottam a Konteóblog UFO-dossziéját, de előrebocsájtom, hogy a teljesség igénye távol áll a poszttól; az eddig megszokottnál is jobban számítok kiegészítéseitekre a kommentek között.

Címkék: ufo usa orosz pszichológia nácik

A közösségi oldalak - összeesküvés

Soron kívüli, sajnálatosan rövid konteó következik, ami nem volt ugyan betervezve, de a napokban nyilvánosságra (vagyis a netre) kikerült egyik - roppant tetszetős, színkódos - világtérkép beindította a bloggazda fantáziáját.

Mert mindannyian tudjuk ugye, hogy a titkosszolgálatok, a terrorelhárítók és a bűnügyi szervek egyará
nt előszeretettel használják a különféle közösségi oldalakat annak érdekében, hogy a júzerek által oda (sokszor ostoba, felelőtlen módon) felpakolt adatok, információk alapján kisakkozzák, hogy ki kivel, merre, mennyi, hol és miért.

Címkék: politika rövidhír titkosszolgálat

A WikiLeaks-konteók

Az elmúlt hét egyik - legnagyobb port felvert  - sajtóhíre volt a WikiLeaks által beharangozott, mintegy negyedmillió (részben bizalmas és titkos) amerikai diplomáciai jelentés nyilvánosságra hozatala, amelyekből több ezret már letölthetővé is tettek a honlapjukon, s több tízezer tartalmát átadták a nemzetközi sajtónak.

Mai posztunk a nemzetközi médiaszervezet (és szivárogtató hírportál) lehetséges hátterét boncolgatja.

Címkék: usa zsidó titok titkosszolgálat nemzetközi szervezet

A Roberto Calvi - ügy

Mai posztunk főhőse eddig háromszor végzett a második helyen a Konteóbarátok Körének témaszavazásain, s ezzel kiérdemelte a külön a számára alapított Konteó-Ezüstérem Örökös Birtokosa megtisztelő titulus viselésének jogát. Úgy gondoltam, hogy ezek után végre tényleg itt az ideje megismerkedni annak az embernek az életével és halálával, aki ugyan még életében elnyerte a roppant hízelgő „Isten bankára” címet, de minden jel arra utal, hogy olyan nagy hasznát nem vette a kiemelt ügyfélnek. Sőt.

Tisztelt olvasók, ismerkedjetek meg Roberto Calvi szövevényes történetével.

Címkék: politika olasz halál vallás keresztény titkosszolgálat szabadkőművesek

A Fenyő-gyilkosság

Közel két hónappal ezelőtt a Konteóbarátok Körének törzsközönsége meggyőző többséggel amellett döntött, hogy a következő összeesküvéselmélet, amelyről olvasni szeretnének, a Fenyő János élete (pontosabban halála) köré szőtt titokzatos eseménysorozat legyen.

Lássuk tehát a hazai rendszerváltozás hajnalán az egyik gazdasági sikertörténetnek kikiáltott Vico Rt. létrehozójának és tulajdonosának fordulatos életét és továbbra is rejtélyek által övezett halálát. Előre szólok, hogy a poszt nagyon hosszú lesz, tessenek felkészülni rá!

Címkék: politika magyar halál zsidó titkosszolgálat

A Pearl Harbor - dosszié


Ma már épeszű ember nem vitatja, hogy az USA belépése a második világháborúba sorsdöntő jelentőségű volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő, nemzetek közötti fegyveres konfliktus későbbi eseményei szempontjából. Adolf két év alatt maga alá gyűrte Európát, a Leningrádot ostromló Wehrmacht már több, mint egymillió négyzetkilométert elfoglalt a Szovjetunióból. Az antifasiszta koalíció szénája tehát elég szarul állt – és az óceánok másik partján ott volt az „európai háborút” mindaddig tisztes távolból szemlélő, izolacionalista Amerika.

Címkék: usa halál japán katona hajó titkosszolgálat repülőgép

A rákgyógyszer-konteó

A KBK legutóbbi voksolásán a gyógyszer-konteó hajszálnyival bár, de az élen végzett. Miután kihirdettem a végeredményt, elővettem a jegyzeteimet és a bekönyvjelzőzött forrásokat (és persze konzultáltam Velük), rájöttem, hogy a témát egyetlen posztban bemutatni kábé olyan sanszos, mint bevállalni, hogy tíz perc alatt ráveszem Vágó „Szkeptikus” Istvánt arra, hogy konzultációs időpontot kérjen Gyurcsók „Távgyógyító” Józseftől.

Úgy döntöttem hát, hogy két részre bontom: a mai (első) részben a rákgyógyszer-összeesküvésről olvashattok, a második (általánosabb) részre
is sort kerítünk előbb-utóbb.

Címkék: ufo halál betegség természettudomány

Ajánló - Összeesküvések könyve

Nagyon megsűrűsödtek a posztok itt, a konteón; messze túlteljesítjük a heti-tíznaponkénti vállalást, de remélem, nem bánjátok. Ma a konteóblog nemes, ismeretterjesztési hagyományai jegyében ajánlunk nektek egy kis olvasnivalót.

Régi olvasóink biztosan emlékeznek, hogy volt itt már linkajánló és filmajánló is. Mai posztunkban egy novellagyűjteményt szeretnénk bemutatni, amely pár napja jelent meg a hazai könyvesboltokban, s már címével és borítója grafikájával is majd’ kiböki egy gyakorlott konteós szemét: Összeesküvések könyve – paranoid történelem. Biztató, ugye?

Címkék: ajánló könyv francia

A mormon-összeesküvés - újratöltve!

Kedves olvasó! Biztosan emlékszel a múlt hét péntekjén megjelent, és A mormon-összeesküvés címet viselő posztra itt, a konteóblogon; nos, annak a legvégén ezt írtam:

"Nagyon tudnám értékelni, ha a bennfentesek (vagyis mormon vallású felebarátaink) közül is nyilatkozna valaki, és szembesítene bennünket a fenti találgatásoknál is megdöbbentőbb valósággal."

Nos, bárcsak minden kérésem így teljesülne... A lenti "tovább" linkre történő kattintás után ugyanis azt a levelet olvashatjátok, amelyet a Mormon Egyház egyik (nem is akármilyen pedigréjű) tagja írt nekem. Egy hangot, egy karaktert sem változtattam rajta.

Olvassátok tehát Mezőbándi sorait. A nekem küldött magánlevelet (riszpekt!) a teljes nevével írta alá, de azt hiszem, ez itt most nem releváns. És nézzétek el nekem, de ide most nem mellékelek illusztrációkat. A levélben idézett, és a posztomból származó részeket (a könnyebb vizualizálás érdekében) sárga alapszínnel emeltem ki.

Címkék: usa vallás keresztény mormon újratöltve szabadkőművesek

A mormon-összeesküvés

Biztosan te is láttál már fekete vagy sötétszürke nadrágot (esetleg teljes öltönyt), visszafogott tónusú nyakkendőt és hófehér inget viselő, jólfésült és frissen borotvált fiatalembereket, amint helyes, téglalap alakú névtáblával mellkasuk baloldalán, esetleg egyenhátizsákkal felszerelve, egy-egy könyvet szorongatva álldogálnak egy forgalmas utcán és halk, meggyőző hangon, kedvesen mosolyogva (általában angolul) megpróbálnak szóba elegyedni a járókelőkkel.

Nem, ők nem (vagy nem feltétlenül) a Men in Black, hanem a mormon egyház tagjai, akik misszionáriusi térítő munkát folytatnak. Róluk, illetve egyházukról lesz szó az alábbiakban.

Címkék: ufo usa vallás keresztény titok titkosszolgálat mormon

Men in Black

Amióta 13 évvel ezelőtt piacra dobták a Sötét zsaruk című sikerfilmet, a híres Men in Black (a továbbiakban: MiB) számos földlakóban azt a képzetet keltik, hogy mindössze egyfajta intergalaktikus (és paranormális) bevándorlási hivatal alkalmazottairól van szó, akik árgus szemekkel őrködnek bolygónk élővilágának tisztaságán. Vagyunk azonban jónéhányan, akik már jóval Tommy Lee Jones és Will Smith előtt tudtuk, hogy itt azért ennél jóval többről van szó.

Aki okulni akar, vagy akár csak áttekinteni óhajtja ezt a (Hollywood által minden bizonnyal szándékosan elbagatellizált) kényes témát, tartson velünk ma is. Nyugi, a neutralizálóm akksija lemerült, mindenre emlékezni fogtok.

Címkék: ufo usa pszichológia titkosszolgálat

Az Illuminátusok Társasága

Dan Brown „Angyalok és démonok” című bestsellerének egyik pozitív hozadéka (a szerző bankszámlájának gyarapodása mellett) az, hogy tíz- (ha nem száz-) milliók kapják fel a fejüket, ha az Illuminátusokról hallanak. Mivel mégiscsak egy thrillerről (és nem vallástörténeti munkáról) van szó, a mezei olvasók nem mindig tudják eldönteni, hogy a leírtakból mi a fikció és mi a históriai tényállítás. Mai posztunk elsősorban nekik akar segíteni, na és a konteósok is kapnak egy-két csócsálnivalót.

Címkék: vallás zsidó nemzetközi szervezet szabadkőművesek

A vérvád-konspiráció

Az a meggyőződés, hogy bizonyos (etnikai vagy vallási) csoportok embertársaik vérét használják fel rituális szertartásaikhoz, olyan régi, mint a humán civilizáció. Az elmélet kétségtelenül valós alapokon nyugszik, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a történelem különböző (általában kezdeti) fázisaiban őseinktől nem állt távol az emberáldozat.

Mai posztunkban megpróbáljuk röviden ismertetni a vérvád históriai gyökereit, továbbá azt, hogy miként nemesedhetett világméretű (és napjainkra jórészt zsidóellenes) összeesküvéselméletté az emberi vér tiltott (és olykor gyomorforgató) felhasználásának egykori gyakorlata.

Címkék: halál vallás zsidó keresztény

A Beatles-konteó

Az elmúlt közel ötven évben a Beatles minden felsőfokú jelzőt megkapott, amit rockzenekar csak megkaphat. Ízléstől függetlenül jóformán mindenki kénytelen elismerni, hogy a négy liverpooli srác ott van azok között, akik egy intergalaktikus panoptikumban a huszadik század földi zenéjét lesznek hivatottak jelképezni.

A Beatles tagjai közül John Lennonnal, illetve halálával már foglalkoztunk ezeken az oldalakon; itt az idő, hogy a kánikulára fittyet hányva górcső alá vegyük azt az elméletet és bizonyítékait, amelyek Paulra (és egyesek által valószínűsített) korai halálára vonatkoznak.

Címkék: anglia zenész halál

A szmolenszki katasztrófa

Olvasók tucatjai kérték (mit kérték: követelték!), hogy a konteóblog biztosítson soronkívüliséget és számoljon be a szűk két hónappal ezelőtt Szmolenszknél bekövetkezett légikatasztrófáról, amelyben életét vesztette a lengyel államigazgatás csúcsvezetőinek jelentős része.

A biznisz az biznisz: ti fizettek, a konteóblog szerkesztősége pedig fejet hajt a tömegek akarata előtt: következzék tehát a történelmi lengyel-orosz kapcsolatok legújabb szakítópróbája, a 97 áldozatot követelő rendkívüli esemény feldolgozása.

Címkék: politika orosz halál lengyel titkosszolgálat repülőgép nemzetközi szervezet

A gandzsa-összeesküvés

Kíváncsi lennék az arcotokra, ha azt mondanám, hogy – bizonyos vélemények szerint – bolygónkon létezik egy növény, melynek értelmes és célzatos felhasználása megszüntetné (de legalábbis csökkentené) az éhezést, környezetbarát üzemanyagforrás, kiváló alapanyaga lenne a textiliparnak, elsőosztályú természetes gyógyszer, nagyszerű táplálékkiegészítő és kozmetikai szer, ugyanakkor állatok takarmányozására is használható, no meg arról se feledkezzünk el, hogy papír-alapanyagként is bevált – és nem is említettem az összes előnyét.

Ugye nagyszerűen hangzik? És logikus a kérdés: hát akkor miért nem termesztik millió és millió hektáron, Norvégiától Magyarországon keresztül Patagóniáig? Miért nem alakult ki egy szakosodott feldolgozóipar, és miért nem ez a Föld gazdaságának húzóágazata?

Címkék: politika usa természettudomány kábszer energialobbi

A főtitkár halála

Mi mindannyian egyéniségek, akarom mondani régi motorosok vagyunk a szakmában, ezért magabiztosan jelenthetjük ki, hogy híres emberek erőszakos halála szinte automatikusan vonzza a konteókat.

Természetesen nem vagyunk ostobák: nem akarjuk azt állítani, hogy egy mezei, futottak még kategóriájú ENSZ-vezető renoméja alkalmas lehet arra, hogy akár csak megközelítse – teszem azt – egy valóságshow szereplőjének vagy egy korrupt közszolgának a hírnevét, de a világszervezet (időrendben második) főtitkárának közel ötven évvel ezelőtti halála szerintünk megér egy posztot.

Címkék: anglia orosz halál svéd titkosszolgálat nemzetközi szervezet

A globális felmelegedés

Mai posztunkban az elmúlt három évtized azon slágergyanús témáját járjuk körül egy kicsit, amely lassanként olyan médiastátuszra tett szert, mint egykoron a labdarúgás, az államháztartási reform, vagy a különféle fogyókúrás topikok: tényleg mindenki ért hozzá, de legalábbis mindenkinek van róla véleménye, s nem fél ezt nyilvánosságra hozni.

Az éghajlatváltozásról és a globális felmelegedésről, ennek vélt (vagy valós) okairól és következményeiről értekezett már alanyi költőtől kezdve harangöntőn át amerikai alelnökig mindenki, tán még éghajlatkutató is; majd pont a konteóblog marad ki az össznépi hejehujából! Írásunkhoz jó szórakozást, kellemes tavaszi hőmérsékletet és (átlagos olvasási gyorsaság mellett) minimum 9 perc szabadidőt kívánunk.

Címkék: anglia politika usa természettudomány nemzetközi szervezet energialobbi

Moszkva és a csecsenek

A terrorizmus, pontosabban az ettől való félelem (főleg az emlékezetes, és általunk is bemutatott 9/11 óta) belopakodott a hétköznapjainkat betöltő gondolatok közé. Mondom ezt akkor is, ha tudom, hogy Magyarország közelmúltját és jelenét (pár elmekórtani, és szerény véleményem szerint a hivatalosságok részéről jócskán eltúlzott esettől eltekintve) hasonló problémák nem árnyékolták be.

Vannak azonban nálunk balszerencsésebb országok, ahol a robbantások, merényletek és szabotázsakciók eddig sok száz, sok ezer ember életét követelték; ahol az állam hősies erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ártatlan polgárainak életét és testi épségét, az infrastruktúrát megvédje ezektől az alattomos támadásoktól; ahol a biztonsági és fegyveres szervezetek, továbbá a teljes igazság- és jogszolgáltatási vertikum éjt nappallá téve azon ügyködik, hogy az elkövetőket felderítsék, elfogják, s végül elnyerjék méltó büntetésüket; ez utóbbit lehetőleg hosszú-hosszú, fegyházban eltöltött években, esetleg pár méter kötélben vagy néhány jól irányzott lövésben megtestesítve.

Címkék: politika orosz halál vallás titkosszolgálat

Konspirációs teóriák

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

Végleges logó 1.jpgGyere át a BlogRepublik Konteóblogjára, regisztrálj és mondd el a véleményed az eddigi témákról, vagy javasolj újakat! 

tiboru

Megjelent a Konteókönyv!

Apró_konteó_matrix_260.jpg

Konteó-archívum

Tiboru egyéb ajánlatai

Ennyien vagytok most itt:

Innen figyelnek bennünket...