A Seuso-ügy

Több, mint kétéves adósságot próbálok törleszteni az idei év első posztjával. Amikor 2008 decemberében megjelentek az első írások itt, a Konteóblogon, felhívott az egyik régi kollégám és azt javasolta, hogy a mindkettőnket sokáig élénken foglalkoztató Seuso-kincsről…

Címkék: magyar orosz halál zsidó titkosszolgálat szabadkőművesek seuso

A Roberto Calvi - ügy

Mai posztunk főhőse eddig háromszor végzett a második helyen a Konteóbarátok Körének témaszavazásain, s ezzel kiérdemelte a külön a számára alapított Konteó-Ezüstérem Örökös Birtokosa megtisztelő titulus viselésének jogát. Úgy gondoltam, hogy ezek után végre tényleg…

Címkék: politika olasz halál vallás keresztény titkosszolgálat szabadkőművesek

A mormon-összeesküvés - újratöltve!

Kedves olvasó! Biztosan emlékszel a múlt hét péntekjén megjelent, és A mormon-összeesküvés címet viselő posztra itt, a konteóblogon; nos, annak a legvégén ezt írtam: "Nagyon tudnám értékelni, ha a bennfentesek (vagyis mormon vallású felebarátaink) közül is nyilatkozna…

Címkék: usa vallás keresztény mormon újratöltve szabadkőművesek

Az Illuminátusok Társasága

Dan Brown „Angyalok és démonok” című bestsellerének egyik pozitív hozadéka (a szerző bankszámlájának gyarapodása mellett) az, hogy tíz- (ha nem száz-) milliók kapják fel a fejüket, ha az Illuminátusokról hallanak. Mivel mégiscsak egy thrillerről (és nem…

Címkék: vallás zsidó nemzetközi szervezet szabadkőművesek

Szabadkőművesek 2.0

A múlt heti első részben röviden felvázoltuk a szabadkőművesek vélt (vagy valós?) genézisének több forgatókönyvét és megismerkedhettük a két nagy áramlattal (az angolszász és a kontinentális, vagyis a reguláris és az irreguláris közötti különbségekkel). Nézzük meg…

Címkék: nemzetközi szervezet szabadkőművesek

Szabadkőművesek 1.0

Igen, jól látjátok: bárhogyan is próbáltam, akármennyire is igyekeztem, ezt sem tudtam elkerülni. Úgy jártam, mint a JFK-gyilkossággal: a téma szerepeltetése nélkül folyamatos hiányérzetünk lenne, hiszen konteóblog szabadkőművesek nélkül olyan, mint disznóvágás pálinka,…

Címkék: anglia magyar francia nemzetközi szervezet szabadkőművesek

Konspirációs teóriák

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

Végleges logó 1.jpgGyere át a BlogRepublik Konteóblogjára, regisztrálj és mondd el a véleményed az eddigi témákról, vagy javasolj újakat! 

tiboru

Megjelent a Konteókönyv!

Apró_konteó_matrix_260.jpg

Konteó-archívum

Tiboru egyéb ajánlatai

Ezekre is vessetek egy pillantást!

Ennyien vagytok most itt:

Innen figyelnek bennünket...

süti beállítások módosítása