Konspirációs teóriák

Kedves olvasó! Biztosan emlékszel a múlt hét péntekjén megjelent, és A mormon-összeesküvés címet viselő posztra itt, a konteóblogon; nos, annak a legvégén ezt írtam:

"Nagyon tudnám értékelni, ha a bennfentesek (vagyis mormon vallású felebarátaink) közül is nyilatkozna valaki, és szembesítene bennünket a fenti találgatásoknál is megdöbbentőbb valósággal."

Nos, bárcsak minden kérésem így teljesülne... A lenti "tovább" linkre történő kattintás után ugyanis azt a levelet olvashatjátok, amelyet a Mormon Egyház egyik (nem is akármilyen pedigréjű) tagja írt nekem. Egy hangot, egy karaktert sem változtattam rajta.

Olvassátok tehát Mezőbándi sorait. A nekem küldött magánlevelet (riszpekt!) a teljes nevével írta alá, de azt hiszem, ez itt most nem releváns. És nézzétek el nekem, de ide most nem mellékelek illusztrációkat. A levélben idézett, és a posztomból származó részeket (a könnyebb vizualizálás érdekében) sárga alapszínnel emeltem ki.

Biztosan te is láttál már fekete vagy sötétszürke nadrágot (esetleg teljes öltönyt), visszafogott tónusú nyakkendőt és hófehér inget viselő, jólfésült és frissen borotvált fiatalembereket, amint helyes, téglalap alakú névtáblával mellkasuk baloldalán, esetleg egyenhátizsákkal felszerelve, egy-egy könyvet szorongatva álldogálnak egy forgalmas utcán és halk, meggyőző hangon, kedvesen mosolyogva (általában angolul) megpróbálnak szóba elegyedni a járókelőkkel.

Nem, ők nem (vagy nem feltétlenül) a Men in Black, hanem a mormon egyház tagjai, akik misszionáriusi térítő munkát folytatnak. Róluk, illetve egyházukról lesz szó az alábbiakban.

Amióta 13 évvel ezelőtt piacra dobták a Sötét zsaruk című sikerfilmet, a híres Men in Black (a továbbiakban: MiB) számos földlakóban azt a képzetet keltik, hogy mindössze egyfajta intergalaktikus (és paranormális) bevándorlási hivatal alkalmazottairól van szó, akik árgus szemekkel őrködnek bolygónk élővilágának tisztaságán. Vagyunk azonban jónéhányan, akik már jóval Tommy Lee Jones és Will Smith előtt tudtuk, hogy itt azért ennél jóval többről van szó.

Aki okulni akar, vagy akár csak áttekinteni óhajtja ezt a (Hollywood által minden bizonnyal szándékosan elbagatellizált) kényes témát, tartson velünk ma is. Nyugi, a neutralizálóm akksija lemerült, mindenre emlékezni fogtok.

Dan Brown „Angyalok és démonok” című bestsellerének egyik pozitív hozadéka (a szerző bankszámlájának gyarapodása mellett) az, hogy tíz- (ha nem száz-) milliók kapják fel a fejüket, ha az Illuminátusokról hallanak. Mivel mégiscsak egy thrillerről (és nem vallástörténeti munkáról) van szó, a mezei olvasók nem mindig tudják eldönteni, hogy a leírtakból mi a fikció és mi a históriai tényállítás. Mai posztunk elsősorban nekik akar segíteni, na és a konteósok is kapnak egy-két csócsálnivalót.

Az a meggyőződés, hogy bizonyos (etnikai vagy vallási) csoportok embertársaik vérét használják fel rituális szertartásaikhoz, olyan régi, mint a humán civilizáció. Az elmélet kétségtelenül valós alapokon nyugszik, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a történelem különböző (általában kezdeti) fázisaiban őseinktől nem állt távol az emberáldozat.

Mai posztunkban megpróbáljuk röviden ismertetni a vérvád históriai gyökereit, továbbá azt, hogy miként nemesedhetett világméretű (és napjainkra jórészt zsidóellenes) összeesküvéselméletté az emberi vér tiltott (és olykor gyomorforgató) felhasználásának egykori gyakorlata.

Az elmúlt közel ötven évben a Beatles minden felsőfokú jelzőt megkapott, amit rockzenekar csak megkaphat. Ízléstől függetlenül jóformán mindenki kénytelen elismerni, hogy a négy liverpooli srác ott van azok között, akik egy intergalaktikus panoptikumban a huszadik század földi zenéjét lesznek hivatottak jelképezni.

A Beatles tagjai közül John Lennonnal, illetve halálával már foglalkoztunk ezeken az oldalakon; itt az idő, hogy a kánikulára fittyet hányva górcső alá vegyük azt az elméletet és bizonyítékait, amelyek Paulra (és egyesek által valószínűsített) korai halálára vonatkoznak.

Kedves olvasók!

Eredetileg még egy poszt volt betervezve a nyári szünet előtt, de mindenféle izé közbejött, ami ugye a legjobb konteós családokban is előfordul. Így tehát friss poszt nélkül vagyok kénytelen kellemes nyarat és gazdagon burjánzó összeesküvéselméletekben dúskáló júniust-júliust kívánni mindannyiótoknak.

Találkozunk július végén; kipihenten, frissen, új akkumulátorokkal a lehallgatókészülékekben.

Vigyázzatok magatokra,

tiboru 

Olvasók tucatjai kérték (mit kérték: követelték!), hogy a konteóblog biztosítson soronkívüliséget és számoljon be a szűk két hónappal ezelőtt Szmolenszknél bekövetkezett légikatasztrófáról, amelyben életét vesztette a lengyel államigazgatás csúcsvezetőinek jelentős része.

A biznisz az biznisz: ti fizettek, a konteóblog szerkesztősége pedig fejet hajt a tömegek akarata előtt: következzék tehát a történelmi lengyel-orosz kapcsolatok legújabb szakítópróbája, a 97 áldozatot követelő rendkívüli esemény feldolgozása.

Kíváncsi lennék az arcotokra, ha azt mondanám, hogy – bizonyos vélemények szerint – bolygónkon létezik egy növény, melynek értelmes és célzatos felhasználása megszüntetné (de legalábbis csökkentené) az éhezést, környezetbarát üzemanyagforrás, kiváló alapanyaga lenne a textiliparnak, elsőosztályú természetes gyógyszer, nagyszerű táplálékkiegészítő és kozmetikai szer, ugyanakkor állatok takarmányozására is használható, no meg arról se feledkezzünk el, hogy papír-alapanyagként is bevált – és nem is említettem az összes előnyét.

Ugye nagyszerűen hangzik? És logikus a kérdés: hát akkor miért nem termesztik millió és millió hektáron, Norvégiától Magyarországon keresztül Patagóniáig? Miért nem alakult ki egy szakosodott feldolgozóipar, és miért nem ez a Föld gazdaságának húzóágazata?

A válasz olyan egyszerű, mint egy százas szög: mert a növény egyik alfajának termesztését, a belőle kinyerhető összetevők előállítását a világ államainak 99 százalékában tiltja a törvény.  

Mi mindannyian egyéniségek, akarom mondani régi motorosok vagyunk a szakmában, ezért magabiztosan jelenthetjük ki, hogy híres emberek erőszakos halála szinte automatikusan vonzza a konteókat.

Természetesen nem vagyunk ostobák: nem akarjuk azt állítani, hogy egy mezei, futottak még kategóriájú ENSZ-vezető renoméja alkalmas lehet arra, hogy akár csak megközelítse – teszem azt – egy valóságshow szereplőjének vagy egy korrupt közszolgának a hírnevét, de a világszervezet (időrendben második) főtitkárának közel ötven évvel ezelőtti halála szerintünk megér egy posztot.

Kedves olvasók!

Amint látjátok, mától új külcsínnel jelentkezik a konteóblog. Reméljük, elnyeri tetszéseteket. Véleményetekre természetesen nem csak a bloggazda, hanem az alkotó is kíváncsi, akinek innen is köszönöm.

Mostantól a blog meghatározatlan időre  (pár hétig) szünetelteti a frissülést. Nem, nem a konteók fogytak el, hanem a bloggazdának akadtak előre nem látott elfoglaltságai, teendői. Amint ezeket  (legalább részben) megoldotta, visszatérünk.

Remélem, lesz még alkalmunk jóízűeket konspirálni együtt. Addig is köszönöm az eddigi aktivitásotokat, lelkesedéseteket, okos kommentjeiteket, amelyekből én is rengeteget tanultam.

Ne feledjétek a konteósok krédóját, amelyet Licusnak köszönhetünk: Conteo, ergo sum!

Üdv,

tiboru

Mai posztunkban az elmúlt három évtized azon slágergyanús témáját járjuk körül egy kicsit, amely lassanként olyan médiastátuszra tett szert, mint egykoron a labdarúgás, az államháztartási reform, vagy a különféle fogyókúrás topikok: tényleg mindenki ért hozzá, de legalábbis mindenkinek van róla véleménye, s nem fél ezt nyilvánosságra hozni.

Az éghajlatváltozásról és a globális felmelegedésről, ennek vélt (vagy valós) okairól és következményeiről értekezett már alanyi költőtől kezdve harangöntőn át amerikai alelnökig mindenki, tán még éghajlatkutató is; majd pont a konteóblog marad ki az össznépi hejehujából! Írásunkhoz jó szórakozást, kellemes tavaszi hőmérsékletet és (átlagos olvasási gyorsaság mellett) minimum 9 perc szabadidőt kívánunk.

A terrorizmus, pontosabban az ettől való félelem (főleg az emlékezetes, és általunk is bemutatott 9/11 óta) belopakodott a hétköznapjainkat betöltő gondolatok közé. Mondom ezt akkor is, ha tudom, hogy Magyarország közelmúltját és jelenét (pár elmekórtani, és szerény véleményem szerint a hivatalosságok részéről jócskán eltúlzott esettől eltekintve) hasonló problémák nem árnyékolták be.

Vannak azonban nálunk balszerencsésebb országok, ahol a robbantások, merényletek és szabotázsakciók eddig sok száz, sok ezer ember életét követelték; ahol az állam hősies erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ártatlan polgárainak életét és testi épségét, az infrastruktúrát megvédje ezektől az alattomos támadásoktól; ahol a biztonsági és fegyveres szervezetek, továbbá a teljes igazság- és jogszolgáltatási vertikum éjt nappallá téve azon ügyködik, hogy az elkövetőket felderítsék, elfogják, s végül elnyerjék méltó büntetésüket; ez utóbbit lehetőleg hosszú-hosszú, fegyházban eltöltött években, esetleg pár méter kötélben vagy néhány jól irányzott lövésben megtestesítve.

Kedves olvasó! Ha a konteónak keresnénk mértékegységet, szerinted mi lenne a legmegfelelőbb? Hányan haltak meg az események során? Mekkora kárt okoztak? Földrajzilag mekkora területet érint? Hányan vettek/vesznek részt benne? Mióta tart?

Nos, ha ez utóbbi három bármelyike mellett voksolnátok, a mai (nőnapi) összeesküvéselméletünk bízvást pályázhat a Legnagyobb Konteó Ever címre, hiszen – az ezt hangoztatók szerint legalábbis – több ezer (talán tízezer) éves múltra tekint vissza, földrészeket érint, ráadásul az emberiség egyik fele esküdött össze a másik fele ellen.

Lássuk, hogyan is vették el (állítólag) a férfiak a nők történelmi vezető szerepét és hogyan kényszerítették az emberi társadalom egykori irányítóira, motorjára és vezetőire a másodosztályú ember szerepét.

A konteósok (a Voynich-kézirattal foglalkozó poszt kommentjeinek tanúsága szerint) igencsak kedvelik a régi kéziratok megfejtésével összefüggő feladatokat. Mai kínálatunk egy hasonlót mutat be, noha ebben az esetben nem is az írás tartalma a kérdés (ezt már nagyjából lefordították és a java hozzáférhető a neten), hanem az alkotók szándéka.

Találgassunk tehát együtt a mai, kicsit rendhagyó poszt kommentjei között: miért is készülhetett a híres Kumráni Réztekercs és kik voltak a szerzői? 

Ha jól számolom, kereken három hónapja (a King tiszteletesről szóló poszt óta) nem foglalkoztunk tisztázatlan hátterű halállal, márpedig az ilyen esetek a valódi konteósok számára olyanok, mint csipetnyi, házilag őrölt fűszerpaprika a lilahagymás, kacsazsíros házikenyérre.

Mai posztunk egy (vagy két?) generáció bálványáról, egészen pontosan a haláláról és az ehhez kapcsolódó elméletekről szól. Tegyetek fel egy The Doors lemezt, dőljetek hátra, gyújtsatok rá egy, izé, egy nikotinmentes gyógycigire, és élvezzétek a kilátást.

A konteóblog (hasonlóan a magára valamit is adó versenytársaihoz) az ismeretterjesztés és az egészséges paranoia kialakításának nemes célkitűzésein túl a közfeladatok ellátásának nehéz terheit is részben magára vállalja.

Mai (kicsit rendhagyó, rövid és soron kívüli) posztunk reakció egy aktuális külgazdasági (külpolitikai?) hírre, amivel az elmúlt két hétben a hírportálok oldalain többször is találkozhattunk. A témával összefüggő reflexióitokra – mint mindig – most is kíváncsiak vagyunk.

A szomszéd blogon megjelent egy poszt, melynek témája az elmúlt évtizedekben ilyen-olyan körülmények között eltűnt atombombák ügye. Elsődlegesen hadtörténeti és biztonságpolitikai vonzata van ugyan, de véleményem szerint alkalmas a konteósok fantáziájának megmozgatására is. Ha ráérsz és van kedved, kattints ide és fejtsd ki a véleményed odaát, a lemilen. Köszönöm.

Állítólag egy yorki hittudós, bizonyos Ealhwine mondta először, valamikor a setét nyolcadik században, hogy vox populi: vox Dei (a nép szava Isten szava), noha már ő sem értett vele egyet, de ez gonoszkodó mellékszál.

Csak azért kezdtem ezzel a klasszikus (amúgy szerintem mélységesen áldemokratikus) mondással, mert a mai témát (a korábbi Bermudás és a Hasfelmetszős poszthoz hasonlóan) ti, az olvasók (pontosabban a KBK-tagok) szavaztátok meg, és ki vagyok én, hogy vitatni, megkérdőjelezni merészeljem döntéseteket?

Lássuk tehát legújabb konteónkat, amely két olyan topikot is magába foglal, amely szinte mindenkit érdekel: a nácikat és az aranyat.

A konteótudomány (művészet?) külön fejezetét képezik azok a rejtélyes földrajzi helyek, ahol a gonosz összeesküvők meghúzzák magukat, s fondorlataikat ezeken az eldugott, általában néptelen vidékeken szövögetik, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére rémületére.

Mai posztunk azzal a geográfiai területtel foglalkozik, amellyel a konteósok (többféle megközelítésben, de változatlan vehemenciával) talán a legtöbbet foglalkoztak az elmúlt évtizedekben, tárgyi és spirituális bizonyítékok garmadáját felkutatva az elméletek igazolására.

Készítsetek hát magatok elé valami meleg italt, mert elég hideg lesz, kérjetek még egy gyapjútakarót, a kinti farkasordító hidegből engedjétek be a macskát és dőljetek hátra: az Antarktisz következik!

Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul ezek kiterjedése és egyéb, sajnálatos módon számszerűsíthető (és bemagolandó) paramétere is csupa-csupa olyan adat, amit az átlagos ember (pláne tizenéves) nem szívesen sajátít el.

Van azonban egy olyan konteóföldrajzi fogalom, amelyről mindannyian hallottunk, függetlenül geográfiai előképzettségünkről: ma – közkívánatra – a Bermuda-háromszögről beszélgetünk egy kicsit.

Az emberi történelem során a véres sztorik mindig fokozott közérdeklődésre tarthattak számot. Akár bevalljuk, akár nem, mi emberek híresek vagyunk arról, hogy embertársaink erőszakos halála felkelti figyelmünket, s borzongva bár, de részletek után vágyunk. Hatványozottan igaz ez az olyan esetekre, amikor az elkövető valódi személyazonossága az összeesküvéselméletek fátylába burkolózva 122 év elteltével is homályban marad. Mai posztunk a kriminalisztikatörténet egyik legismertebb, ugyanakkor legtitokzatosabb gyilkosával, s a köréje font konteókkal foglalkozik. Hölgyeim és uraim: következzék Hasfelmetsző Jack!

A múlt heti első részben röviden felvázoltuk a szabadkőművesek vélt (vagy valós?) genézisének több forgatókönyvét és megismerkedhettük a két nagy áramlattal (az angolszász és a kontinentális, vagyis a reguláris és az irreguláris közötti különbségekkel).

Nézzük meg akkor a hozzájuk kapcsolódó, kicsit konkrétabb dolgokat.

Igen, jól látjátok: bárhogyan is próbáltam, akármennyire is igyekeztem, ezt sem tudtam elkerülni. Úgy jártam, mint a JFK-gyilkossággal: a téma szerepeltetése nélkül folyamatos hiányérzetünk lenne, hiszen konteóblog szabadkőművesek nélkül olyan, mint disznóvágás pálinka, swingerklub dugás, vagy politikai elit korrupció nélkül: nem az igazi.

Lássuk akkor, miről is beszélünk.

A tegnapelőtti, a Voynich-kéziratról szóló poszthoz kapcsolódó kommentelési lázban (amely engem is magával ragadott) elsikkadt valami, ami szerintem akkor is megér egy szolgálati közleményt, ha magával a műfajjal (mármint a szolközzel) nem mindenki barátkozott meg.

Három napja lett egy éves a konteóblog.