Ma már épeszű ember nem vitatja, hogy az USA belépése a második világháborúba sorsdöntő jelentőségű volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő, nemzetek közötti fegyveres konfliktus későbbi eseményei szempontjából. Adolf két év alatt maga alá gyűrte Európát, a…
Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul…
A különféle közlekedési eszközöket ért katasztrófák és tragédiák az összeesküvéselméletek bajnokainak kedvencei közé tartoznak. Minél rendkívülibb maga a szerencsétlenség által érintett jármű, annál nagyobb elánnal lehet nekiállni és szétcincálni a hivatalos…
A történelem során a katonai-titkosszolgálati szövetségek tudtak ám furcsa helyzeteket produkálni. A szövetségesek néha egy kis borsot törtek egymás orra alá, fúrtak-faragtak-fűrészeltek becsülettel, ha érdekeik úgy kívánták. Ami azonban 1967. június nyolcadikán, egy…
Port Chicago neve nem túl ismerős erre mifelénk. Erről a hajdani, San Franciscótól alig 50 kilométerre északra elterülő kaliforniai kisvárosról elsősorban (esetleg) katonai büntetőjogászok hallhattak vagy olvashattak, tudniillik ehhez a településhez kötődik az amerikai…
Ahogyan azt a mindenki által ismert, ősrégi magyar közmondás is állítja, nincs karácsony összeesküvéselmélet nélkül. Ennek égisze alatt mai posztunkban egy állítólagos amerikai katonai kísérletről számolunk be azon olvasóinknak, akik a karácsonyfa díszítése előtt…
A Titanic óceánjáró 96 évvel ezelőtti tragédiája minden eresztékében olyan, mint egy döbbenetes és valószerűtlen mese. Kicsit talán erőltetett, mintha a szerző kettővel több italt fogyasztott volna a szükségesnél, de tele van megszívlelendő tanulsággal és szívszorító…