Konspirációs teóriák

Beköszöntött az igazi nyár, márpedig mindenki tudja, hogy az összeesküvéselméleteknek ez az időszak kedvez csak igazán. Igyekszünk felvenni a ritmust, úgyhogy mai konteónk két legyet is üt egycsapásra.

Egyrészt összefoglaljuk a Roswelli Incidens néven közismert esemény legfontosabb tudnivalóit, másrészt pedig mesélünk egy kicsit a földkerekség talán legelitebb, legszűkebb körű és legbefolyásosabb csoportjáról, akik mellett a korábban általunk is megénekelt  Bilderberg-csoport szószátyár, tehetetlen és álmodozó nyugdíjasklubnak tűnik.

(És ezzel nem a nyugdíjasokat akarjuk ám bántani!)

A közvetlen szomszédságunkban közel húsz évvel ezelőtt lezajlott (hol forradalomnak, máskor államcsínynek, esetleg népfelkelésnek vagy simán egy monstre titkosszolgálati műveletnek kikiáltott) események kapcsán a konteók széles köre áll a műértő közönség rendelkezésére. Mai posztunkban összefoglaljuk mindazt, amit az 1989-es romániai politikai fordulatról tudunk; pontosabban: amit tudni vélünk.

A légiközlekedés kockázatait (mindenféle statisztikai adatra támaszkodva) minimálisnak szokták nevezni; talán emiatt is kap hatalmas nyilvánosságot minden légikatasztrófa, na meg azért, mert – noha a repülőgépek lezuhanása tényleg ritka – , az ilyen balesetek után igen kevés esetben szoktak túlélők beszámolni arról, hogy mi is történt valójában.

Ne csodálkozzunk tehát, ha az összeesküvéselméletek dúsan tenyésznek minden olyan helyszín közelében, ahol egy-egy repülőgép roncsai hevernek. A TWA-800-as járat történetét nyugodtan nevezhetjük a műfaj iskolapéldájának.

A különféle közlekedési eszközöket ért katasztrófák és tragédiák az összeesküvéselméletek bajnokainak kedvencei közé tartoznak. Minél rendkívülibb maga a szerencsétlenség által érintett jármű, annál nagyobb elánnal lehet nekiállni és szétcincálni a hivatalos magyarázatokat. Ha ez a jármű ráadásul katonai is (sőt, a nem kifejezetten az átláthatóságáról és nyitottságáról híres szovjet orosz fegyveres erők tulajdona), a konteó-lendület mindent elsöprő energiával gyűjti össze a keményebbnél keményebb verziókat.

Ma a Kurszk nukleáris meghajtású tengeralattjáró tragédiájáról mesélünk nektek.

Az összeesküvéselméletek egyik alaptézise, hogy bolygónk valamennyi lényeges (és általában negatív) eseménye mögött egy jól szervezett, önös érdekek által vezérelt, rettenetesen titkos társaság áll. A merítés igen bőséges, az ötletek kimeríthetetlenek: felbukkannak a zsidók, a szabadkőművesek, az ufók, tán még a Simpson-család is.

Mai posztunkban egy nagyon is létező szervezetről mesélünk egy kicsit nektek, amely az elmúlt hetekben (rengeteg egyéb, feltételezett disznóság mellett) még a sertésinfluenza kidolgozójaként is felmerült. Lássuk, mi is az a Bilderberg-csoport, a földkerekség talán legbefolyásosabb nemzetközi  klubja.

Az elmúlt tíz nap hírei között kiemelkedő helyet foglaltak el a néhai Rózsa-Flores Eduardo (filmbeli alakítása után sokaknak: Chico) pályafutásával, illetőleg halálával kapcsolatos beszámolók. Noha a konteó-blog nem az aktualitások iránti fogékonyságáról híres, nem mehettünk el szó nélkül a téma mellett, na meg olvasóink is kérték.

Életét csak nagyon-nagyon röviden tárgyaljuk (az érdeklődők dúskálhatnak az erről szóló, nyomtatott és elektronikus sajtóban napvilágot látott cikkek között), igyekszünk viszont összefoglalni azokat az összeesküvéselméleteket, amelyek a halálával, ennek okaival, illetve a (vélt vagy valós) felelősökkel foglalkoznak. El fogjuk kerülni a politikai állásfoglalást (noha véleményünk természetesen van a dologról) és ítéletet sem áll szándékunkban kihirdetni. Számtalan vélemény megfogalmazódott, számos értékelés született mai főszereplőnkről, de mi itt csak annyit mondunk: ¡Adiós, Chico, descanse en paz!

Az átlagember számára a világűr olyan meg- és felfoghatatlan, érzékelhetetlen valami, ami ellen a józan ész joggal berzenkedik. Mert mi az, hogy ott nincs semmi?! Pontosabban: a Semmi van odakint. Az általunk itt megénekelt Apollo-11 holdraszállása nem véletlenül borzolta fel annyira a konteósok idegrendszerét.

A világűr meghódítása hivatalos forgatókönyveinek megkérdőjelezése azonban nem az amerikaiak fegyvertényével kezdődött. Számtalan (na jó: számos) jel arra utal, hogy a jóképű, mosolygós orosz szovjet repülőhadnagy (mit beszélek itt összevissza: őrnagy!) története, mint az első ember a világűrben teória nem olyan kerek, mint az alany koponyája, vagy a Vosztok-1 kabinja.

Lehet, mai posztunkkal a Frederick Forsyth-rajongóknak nem igazán fogok újat mondani, hiszen mostani témánk egy olyan szervezet, amely sokáig a szabadon szárnyaló, alkotó fantázia termékének tűnt, de amióta 2000 és 2004 között bizonyos második világháborús és hidegháborús akták minősítési ideje lejárt és a CIA finoman elkezdett célozni arra, hogy bizony van (volt?) valami a dologban, az ODESSA kilépett a homályból és kézzelfogható valósággá vált.

Már említettük egyszer (talán a móri bankrablás és nyolcas emberölés ügyének tárgyalásakor), s most csak megerősíteni tudjuk, hogy szép hazánk nemcsak termálvízben, vízilabda-aranyakban és gyengeelméjű politikusokban állja az erős nemzetközi verseny kihívásait, hanem összeesküvéselméletekben is. A sors úgy hozta, hogy repülés-konteóban sem kell szégyenkeznünk: 34 éve csak találgatni tudjuk, mi történt valójában a Malév 240-es bejrúti járatával…

Lassan már 32 éve annak, hogy 1977. augusztus 16-án a Tennessee állambeli Memphisben található birtokán holtan lelnek Elvis Aaron Presley-re, minden idők egyik legsikeresebb, legismertebb és legbúgóhangúbb előadóművészére. A rock’n’roll királya (avagy – a Zámbó Jimmy-rajongókon kívüli keveseknek – simán: A Király) 42 évesen igazolt át a Nagy Égi Impresszárióhoz. Életéhez és halálához (már ha elfogadjuk, hogy valóban elhunyt) számos találgatás fűződik. Ezek közül szemelgetünk ma egy kicsit.

A történelem során a katonai-titkosszolgálati szövetségek tudtak ám furcsa helyzeteket produkálni. A szövetségesek néha egy kis borsot törtek egymás orra alá, fúrtak-faragtak-fűrészeltek becsülettel, ha érdekeik úgy kívánták. Ami azonban 1967. június nyolcadikán, egy csütörtöki napon délután történt a közel-keleti mediterrán vizeken, azóta is rengeteg találgatásra ad alkalmat a konteók szerelmesei között.

Lássuk tehát a USS Liberty igaz (?) történetét.

Egy jogállamban az öszeesküvéselméletek iránt érdeklődő tömegeknek joguk van ahhoz, hogy szabadidejükben rögeszméikhez többé-kevésbé illő szórakozási lehetőségek közül válasszanak, a konteóblog pedig – ahogyan azt többször tapasztalhattátok – közszolgálati feladatokat is ellát. 

Mai posztunkban mozgókép-ajánlót kaptok tehát; olyan filmekre hívjuk fel a figyelmeteket, amelyek megtekintése több előnnyel is jár: egyfelől kulturált szórakozást nyújtanak (ha nem is olyan mértékűt, mint A darabolós gyilkos szexuális élete), másfelől szélesítik a látókört (és még az eddigieknél is profibb kommentekre fognak ösztönözni), harmadrészt pedig addig sem kell a konteókban nem hívő, unalmas családtagjaitokkal és/vagy barátaitokkal egy levegőt szívnotok.

A felsorolás rendezőt, címet (ha van magyar, azt is), a bemutató évét és egy tartalom-zanzát tartalmaz; ja és linket valami háttér-infóhoz. Oké, ha releváns, akkor egy-két színész-hívónevet is. Jó szórakozást!

Öngyilkosságról hallani mindig megrázó élmény; a kettős öngyilkosságok már bekerülnek a mínuszos hírekbe, a hármas vagy négyes a bulvársajtó címlapjaira is esélyes. De hogyan, mely szavakkal tudnánk értékelni egy olyan eseményt, amelynek során 650 (igen, hatszázötven) emberi lény dobja el magától az életet, illetve gyilkol meg mintegy 270 gyermeket, s mindezt szűk másfél-két óra leforgása alatt.

Vagy 1978 novemberében, a guyanai Jonestownban nem is pontosan ez történt?

Port Chicago neve nem túl ismerős erre mifelénk. Erről a hajdani, San Franciscótól alig 50 kilométerre északra elterülő kaliforniai kisvárosról elsősorban (esetleg) katonai büntetőjogászok hallhattak vagy olvashattak, tudniillik ehhez a településhez kötődik az amerikai hadtörténelem – zendülés miatt elrendelt – legnagyobb (mármint a legtöbb terheltet érintő) büntetőeljárása.

De nem ezért vettük fel a konteók listájára, hanem mert egyesek szerint nem Hirosimában robbant élesben a világtörténelem első atombombája, hanem Port Chicagóban.

Lássuk, hogyan.

Amikor a hetvenes évek második felében a san franciscói meleg közösség egyre több tagja kapott furcsábbnál furcsább fertőzést, majd – viszonylag rövid időn belül – a legtriviálisabb betegségekben sorra elhunytak, senki nem értette, mi is történik valójában. Azóta tudjuk, hogy egy végzetes (az angolból eredő betűszóval AIDS-nek elnevezett) kór első áldozatai voltak.

Sokan és sokszor feltették maguknak (és másoknak) a megkerülhetetlen kérdést: honnan származik a huszadik század pestisének nevezett borzalom? Hol volt eddig? Tényleg gyógyíthatatlan? Valóban csak testnedvek cseréjével terjed?

A konteósoknak mindenre van válaszuk, sőt: válaszaik. Az AIDS sem kivétel. Olvassátok és reszkessetek. De jobbat mondok: inkább védekezzetek!

Amikor 1978. augusztus 26-án a bíborosi enklávé konklávé második napján, a harmadik fordulóban megválasztják a hallgatag, szerény, már-már félénknek is mondható Albino Luciani velencei pátriárkát a katolikus egyház 263. pápájának, az új Szentatya ajkát - szinte reflexszerűen - a következő szavak hagyják el: Mi tettetek velem?! Az Úr bocsássa meg ezt nektek!

Egyike volt a legrövidebb időn keresztül uralkodó egyházfőknek: a megválasztását követő 33. napon holtan találják lakosztályában; a hivatalos verzió szerint szívelégtelenség végez vele. A konteósok persze másként tudják.

Amikor 1983. szeptember elsején, helyi idő szerint hajnali háromkor (GMT szerint még csak augusztus 31-én, 13:00-kor) a dél-koreai légitársaság KAL-007-es járata tankolás után felszállt az alaszkai Anchorage repteréről, minden jel arra utalt, hogy egy eseménytelen (semleges, illetve baráti légtéren keresztül vezető) hétezer kilométeres út előtt áll végcéljáig, Szöulig. A 246 utas és a 23 fős személyzet egy sima, nyolc órás rutinrepülésre készült.

A szovjet légierő azonban másképp gondolta. Nagyon másképp. Lássuk, mi minden lehetett a háttérben.

Kényes (hogy ne mondjam: nagyon kényes) témát melegítünk fel mai posztunkban. Egy kétezer éves konteó pár vetületét villantjuk fel, kockáztatva a kiátkoztatást. És elöljáróban azt is elmondjuk, hogy ilyesmiért bizony máglya jár.

Azaz járt, úgy 400 évvel ezelőtt, de akkor is...

A kereszténység legeslegmélyén (mondhatni: a gyökereknél) ott lapul egy nagyon kemény, megkerülhetetlen mag; az egész alfája és omegája (hogy stílszerű legyek), az alapkő, a fundamentum: a hit abban, hogy Jézust, Isten Fiát keresztre feszítették, majd – három nappal később – holtából feltámadt.

Az emberiség történelme (számos más párhuzam mellett) úgy is felfogható, mint folyamatos harc, kutatás és kísérletezgetés az egyre hatékonyabb (és olcsóbb) energiaforrásokért. Már a nagyon távoli őseink is azon izmoztak, hogy száraz fűszálak helyett olyan faágakat rakjanak a tábortűzre, amelyek hosszabb ideig égnek, nagyobb hőt termelnek és lehetőleg egy egész erdőre való van belőlük a közelben. Arra, hogy mennyire füstöl, akkor még magas ívben tettek, de ne bántsuk őket ezért; hol voltak akkor még a környezetvédők…

Úgy érzem, ezzel az elképesztően szellemesre sikerült hasonlattal sikerült fel is vezetnem mai írásunkat, amely a nem szokványos, de alternatív energiaforrásokról fog szólni – persze konteó-oldalról megközelítve. Csavard feljebb a fűtést, tegyél fel egy kis sejtelmes zenét, ne gondolj az üzemanyag-árakra és szorongva kezdd olvasni mára rendelt oktatóposztunkat.

Örömmel láttam, hogy a tegnapi nap bemelegítő posztja szép látogatottságot produkált; mivel mi egy nagy, összetartó és boldog család vagyunk, elárulom, hogy (a konteóblog eddigi rekordját megdöntve) az elmúlt 24 órában 13 ezernél is több oldalletöltést regisztrált a blogmotor.

Na de lássunk munkához. Mai posztunk megadja a választ a ki sem mondott kérdések zömére is, egyetlen egy kivételével: férfi olvasóink hiába is szeretnék tudni, hogy Diana [moderálva]-e, azt továbbra is titok övezi. Szerintünk a válasz igen, de nem látunk ebben semmi perverziót.

Lássunk munkához, de előtte mindazok, akik nem olvasták az első részt, sürgősen tegyék meg!

Ha a világsajtó képviselői a – reményeink szerint előbb-utóbb megnyíló – Nemzetközi Konteó Akadémia rektora mellének szegezik majd a kérést, hogy mondjon már egy olyan összeesküvéselméletet, amely magában hordozza a műfaj valamennyi ismérvét, van arra egy komoly tippem, hogy a konspirációkba beleőszült agg professzor rövid (inkább csak a kameráknak szóló) hezitálás után a Diana hercegnő halálával kapcsolatos spekuláció-csokrot fogja megemlíteni. Jogosan.

Sajnálom, de a téma olyan óriási, hogy kénytelen vagyok két részletben elétek tárni, hiszen egy 22 ezer karakteres posztot senki nem olvasna el egyhuzamban. Te sem, ne ingasd a fejed!

Mai összeesküvéselméletünk (vagy inkább: ~eink) segítségével hazai vizekre evezünk. Az újkori magyar kriminalisztika történetének legvéresebb bűncselekménye hat és fél éve ad kifogyhatatlannak tűnő hajtó- és kenőanyagot nemzetünk legjobb konteósainak, akik – amint azt látni fogjuk alant – büszkén veszik fel a versenyt a műveltnek mondott Nyugat legpihentebb elméivel.

Posztunk célja nem a – meglehetősen rosszízű kritikák céltáblájaként elhíresült – nyomozás, nem is a szekérderéknyi rendőri, ügyészi és bírói hiba feltérképezése (noha a posztírónak ezekről is markáns véleménye van), ezért az előzményt (mármint az összeesküvéselméletek előzményét, magát a nyolcas emberölés körülményeit) csak röviden villantjuk fel, a legszükségesebbnek ítélt részletekkel.

Az emberiség történelmének valamennyi politikai vezetője (a kőkorszaki szakiktól a sumérokon és a honfoglaló őseinken keresztül az összes, jól ismert huszadik századi tömeggyilkosig) arról ábrándozott, hogy egyszer csak olyan tökéletes katonák (esetleg civil bérgyilkosok) fognak a rendelkezésére állni, akik nem kérdeznek, nem ugatnak vissza, nincs ügyvédjük, nem tagjai a szakszervezetnek és csak a parancsokat teljesítik.

Mielőtt még Jean-Claude van Damme-ra gondolva elkuncognátok magatokat, felhívom a figyelmet, hogy a projekt nem Roland Emmerich agyában fogant meg először.

Idei első posztunk a kábítószerrel és hipnózissal programozott katonák és titkos ügynökök világába kalauzol minden visszatérő (és újdonatúj) olvasót.

Mivel is zárhatnánk stílszerűbben ezt a gyönyörű évet, mint egy olyan konteóval, amelyben a klasszikus (és titokzatos hátterű) gyilkosság mellett felbukkan a nagypolitika, ismert közéleti személyiségek, a sugárzó anyag, s amelyben különféle titkosszolgálatok töltenek be nagyrészt (és mindeddig) tisztázatlan szerepet.

Oké, tudom: nincs benne se holdraszálló űrhajó, se teleportált hadihajó, se jégheggyel ütköző luxushajó, de még egy csókos szájú szexszimbólum sem, de érdekes lesz, higgyétek el!

Mai összeesküvéselméletünk főszereplője egy – minimum kettős – ügynök, aki azzal írta be magát a világtörténelembe, hogy ő az első (?) dokumentált halálos áldozata annak, amit a bulvárújságok, valamint Tom Clancy egyaránt nukleáris terrorizmusnak neveznének.

Hölgyeim és Uraim: következzék a Litvinyenko-gyilkosság!

Ahogyan azt a mindenki által ismert, ősrégi magyar közmondás is állítja, nincs karácsony összeesküvéselmélet nélkül. Ennek égisze alatt mai posztunkban egy állítólagos amerikai katonai kísérletről számolunk be azon olvasóinknak, akik a karácsonyfa díszítése előtt (helyett, alatt, után) nem találtak jobb elfoglaltságot maguknak, mint egy újabb konteó olvasását - és a bloggazda fikázását.